fbpx
2024.03.28.

Fenyvespusztai Állatsimogató

Remek családi kikapcsolódás a Balatonmagyaród határában található, egész évben nyitva tartó állatsimogató meglátogatása, ahol rengeteg gyermek és felnőtt számára kedves állatot ismerhetünk és simogathatunk meg.

A családi vállalkozásként, önerőből működő állatfarmon igazi falusi élményekkel gazdagodhatunk, miközben megismerkedhetünk a ház körül tartott állatok mindennapjaival: nyuszi, bárány, kecske, póni, bivaly és törpemalac is várja az érdeklődőket. A gyerekek körében nagy népszerűségnek örvendő pónikon még lovagolni is lehet, sőt, akár hintóban ülve a Kis-Balaton csodálatos vidékein még egy kisebb túrát is tehetünk.

Fotó: Állatsimogató – Fenyvespuszta Facebook

Programok:

  • Sétakocsikázás a Kis-Balatonhoz – Az egy órás családi kalandtúrán gazdag vad- és madárvilág, valamint a természet nyugalma és szépsége vár.
  • Pónilovaglás – Túl kicsi vagy még a lovagláshoz? Akkor az Állatsimogató egy neked való hely, mert itt szelíd pónilovak is várnak, akiket nemcsak etethetsz és simogathatsz, de fel is ülhetsz a hátukra.
  • Tapsifüles-simogatás – Bemehetsz a nyuszikarámba és ha leguggolsz, köréd gyülekeznek, a hátsó lábaikra állva lesnek, szimatolnak, várják, hogy megetesd őket a zoo csemegével.
  • Csacsi-ölelgetés – Szeretettel várnak puha bundás szamaraink, minden nap az Állatsimogatóban. Nálunk bemehetsz a csacsik karámjába és kedvedre etetheted, simogathatod és ölelgetheted őket!
  • Bivaly-simogatás – Az itt élő bivalyok olyan jámborak, hogy hagyják magukat simogatni, imádják ha a szarvuk tövét és a fülük mögött is vakargatod, nemcsak a nózijukat simized.
  • Játék a kecskegidákkal – Látogasd meg a vidám és barátságos kis kecskegidákat, akik ki-be bujkálnak a kerítésen keresztül egy kis fogócskára hívva, ki a gyorsabb.
  • Bárányka-simogatás – Itt bemehetsz a bárányok közé egy kis barisimire. A szelíd gyapjasok ügyesen elveszik a kezedből a nekik szánt zoo csemegét és hagyják magukat simogatni
  • Malacka-etetés – A törpemalacok hátát ha simogatod, elégedett röfögés közepette hanyatt dobják magukat, várják, hogy a pocakjukat is cirógasd.
  • Baromfi udvar – A majorban találkozhatsz a közönséges házi tyúktól kezdve, az erdélyi kopasz nyakú tyúkokon, kacsákon, libákon, pulykákon át egészen a különlegesebb fajokig, mint például emuk, fácánfélék és pávák.
  • Íjászat

További információk a Fenyvespusztai Állatsimogató weboldalán.

Milyen programok érdekelnek?
X