fbpx
2020.01.30.

Rózsaszín fények éjszakája Zalakaroson

Különleges fényjáték szemtanúi lehetünk január 30-án, Zalakaroson. A Nemzeti Sportügynökség által szervezett „Rózsaszín fények éjszakája” kezdeményezéshez csatlakozva ezen az estén a Zalakarosi Fürdő fogadóépülete, valamint a Termáltó is rózsaszín fénybe borul.

A rózsaszín fények természetesen nem véletlenül árasztják el majd a várost, az esemény apropója ugyanis az évente megrendezésre kerülő Giro d’Italia startja, amely Zalakaroson is áthalad, Január 30-tól indul a virtuális visszaszámlálás, hiszen 100 nap múlva indul az egyik legrangosabb kerékpáros körverseny, mely során a versenyzők három héten keresztül járják be elsősorban Olaszországot, illetve a környező országokat is, beleértve Magyarországot.

Programelőzetes:

  • 17:00 – 20:00 – Rózsaszínbe öltözik a Zalakarosi Fürdő főbejárata, 3D-LED animáció, majd rózsaszín fényfestés a Termáltónál és annak környékén
  • 18:30 – Nagykanizsai Fúvószenekar Kisegyüttesének fellépése a Termáltónál
  • 17:00 – 19:00 – Rosé forralt borozás és teázás a Termáltónál

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.

Milyen programok érdekelnek?
X